NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld

Gyurcsány így vigasztalta hallgatóságát

A kormánypártok választási programját hiányolta Szegeden Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban, hivatalban lévő miniszterelnökként maga ismerte el az őszödi beszédben, hogy az MSZP akkori választási programja is hazugság volt. Az ellenzéki politikus szerint a baloldal jobban áll, mint ahogy azt a közvélemény-kutatások mutatják. A legújabb mérés azonban nem támasztja alá a gyurcsányi kijelentést.

  • 2014. március 06., csütörtök 15:49
Vágólapra másolva!

Összefogás helyett Összelopás 2014. Ilyen transzparenssel fogadta féltucatnyi fiatal demonstráló Gyurcsány Ferencet Szegeden. „Nem túl szellemesek, azt hittem, jobbak lesznek ennél. Kettő-négy-hat, hét. Elég gyengén áll a Fidesz mostanában” – mondta Gyurcsány Ferenc, kérdést azonban nem engedett feltenni a volt miniszterelnök.

A Tisza Szállóban rendezett lakossági fórumon a nagytőkés politikus volt miniszterelnök egyszerre védte a profitot, és ígért nyugat-európai béreket az alkalmazottaknak. „Nem az a cél, hogy olcsójánosok legyünk, mert ha letörünk minden költséget, előbb-utóbb letörik a bérköltséget is. Pont fordítva. Szerintünk rendben vannak az angliai költségek, szerintünk rendben vannak a német árak, csináljunk hozzá ugyanilyen béreket. Ez tisztességes politika, spórolásból még senki nem gazdagodott meg” – fogalmazott a Demokratikus Koalíció elnöke.

A fórum nem volt végig sajtónyilvános, az újságírók nem lehettek jelen, amikor Gyurcsány Ferenc a hallgatóság kérdéseire válaszolt. De valaki rögzítette a volt miniszterelnök szavait. A Hír TV birtokába került hangfelvétel szerint az ellenzéki politikus azt állította, hogy az áprilisi parlamenti választás nem lesz szabad és tisztességes. Mint mondta, akkor lenne szabad, ha a választók korlátozás nélkül, egyenlő feltételekkel tájékozódhatnának, a pártok pedig hasonló módon jutnának el a szavazókhoz.

– Ajánlok Önöknek egy egyszerű próbát, menjenek rá az Együtt, az MSZP, a DK honlapjára, keressék a választási programot meg, majd menjenek rá a Fidesz honlapjára is. Nem fogják megtalálni. Elképesztő arcátlanság. Ez a legkevesebb, amit mondhatok Önöknek, hogy a kormányon lévő párt a választások előtt 33 nappal még nem mondta meg Önöknek, hogy mihez kér felhatalmazást – fogalmazott Gyurcsány.

Mint ismert, 2006-ban az MSZP-nek volt választási programja, a dokumentumnak az Erős köztársaság, sikeres Magyarország címet adták a szocialisták. A választások megnyerése után maga Gyurcsány Ferenc tette egyértelművé az őszödi beszédben, hogy a programban foglaltak is a választók megtévesztését szolgálták.

„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a sz*rból visszahoztuk a kormányzást a végén” – mondta hajdanán a volt miniszterelnök.

Rejtőzködők?

Gyurcsány Ferenc a szegedi fórumon azzal vigasztalta hallgatóságát, hogy a baloldal jobban áll, mint ahogy a közvélemény-kutatások mutatják. Állítása szerint hetente hívják fel a Demokratikus Koalíciót rejtőzködő baloldali szavazók: „Halló, Demokratikus Koalíció? Mondja az ember, hogy igen, jó napot kívánok, Demokratikus Koalíció. Kovácsné vagyok Szegedről. Tessék parancsolni, mit kívánnak? Csak azt szeretném mondani, hogy fölhívtak az előbb, hogy kire szavaznék. Mondtam nekik, hogy a Fideszre, hogy a görcs álljon a lábukba.”

A volt miniszterelnök szavait a legfrissebb közvélemény-kutatás cáfolja. A Medián elemzésében az olvasható, hogy a pártpreferenciával nem rendelkezők egyéb kérdésekre adott válaszainak elemzése nem bizonyítja, hogy körükben számottevő lenne a rejtőzködő baloldaliak aránya. A cég szerint a Fidesz–KDNP továbbra is magasan vezet, bár népszerűsége kisebb, mint 2010-ben volt. Az elmúlt hónapban a Jobbik támogatottsága megugrott, a baloldali választási koalíció népszerűsége pedig nem változott. A Medián kutatási igazgatója évekig Karácsony Gergely volt, aki ma már a baloldali összefogás egyik meghatározó politikusa.