NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Új szakértő kirendelését indítványozta Simon Gábor védője

Új szakértő kirendelését indítványozta Simon Gábor védője

A nyáron úgy tűnt, még ebben az évben befejeződhet a bizonyítási eljárás a költségvetési csalással vádolt Simon Gábor büntetőperében, s megkezdődhetnek a perbeszédek, ám az MSZP egykori elnökhelyettesének védője a tegnapi tárgyaláson új igazságügyi adószakértő kirendelését kérte a Fővárosi Törvényszéktől.

  • 2019. október 04., péntek 08:07
Vágólapra másolva!

A bíróság az indítványról tegnap még nem döntött, a büntetőper decemberi folytatását azonban kitűzte. Ennek oka az is, hogy az ügyészség jogsegélykérelmet terjesztett elő a svájci hatóságoknál, hogy megismerjék Simon svájci bankszámlaforgalmát 2008 és 2013 között, ám erre a svájciak még nem válaszoltak. A bíróság által kirendelt szakértő szerint nem Magyarországról származik Simon Gábor külföldi bankszámlákon tárolt, forintban kifejezve több száz milliós vagyona.

Simon védője tegnap azt fejtegette, a vádban megjelölt csaknem százharmincmillió forint adóhiányt – amelyet a volt politikus a büntetőeljárás idején utólag befizetett – Simon 2008-as adóbevallásában már nem lehetett volna figyelembe venni, mert a svájci bankban elhelyezett összeg Simon Gábor korábbi, már leadózott jövedelméből származott. A vádirat szerint Simon rövid idő alatt 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A volt szocialista politikus 2008 január­jától a következő év áprilisáig 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt helyezett el egy grazi, valamint egy svájci bankban, amiről ott saját vagyonaként nyilatkozott.

Magyar Hírlap

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról