Már megint lenáciztak, és ezt egyre nehezebben viselem. Különösen akkor, ha egy szűk, de annál agresszívabb kisebbség próbál kollektívan bűnössé tenni egy politikai közösséget úgy, hogy az európai kultúrkörben legviszolyogtatóbb bélyeget ragasztja mindenki homlokára, aki nem ért velük egyet. Mondjuk ki bátran, elég volt!
Történt, hogy Dúró Dóra könyvet darált. Markáns, figyelemfelkeltő véleménynyilvánítása nagy port kavart. A baj az, hogy miközben nagy robajjal ráirányította a figyelmet arra a problémára, amit a könyv tartalma jelent, abban a pillanatban el is terelte azt.
Ostoba fajankók, akiknek nem állt még össze a fejükben soha egyetlen önálló gondolat sem, rögtön elkezdték szajkózni, hogy aki könyvek darálásával kezdi, az majd emberekkel folytatja.
Jómagam könyvtárosként szintén felszisszentem, ilyet akkor sem csinálunk, ha a legmesszebbmenőkig igazunk van. De tegyük hozzá máris,
ennek a könyvnek nem a ledarálásával van probléma, hanem a megjelenésével.
A libernyákok már megint provokálnak. Szépen hangzó emberjogi sztaniolba csomagolva vágják a képünkbe, hogy magasról tesznek minden értékre, ami nekünk fontos. Nem érdekli őket, mit tartunk természetesnek, ugyanolyan megítélést követelnek aberrációiknak az élet minden területén. Eddig legalább a gyerekeinket békén hagyták, de a Meseország mindenkié kiadvánnyal átlépték ezt a határt is.
Nem árt, ha tudomásul veszik azok, akik gátlástalanul használják föl a homoszexuális kisebbséget is alantas politikai céljaikra, hogy a gyerekeinket nem hagyjuk!
Azok közé tartozom, akik hangosan kiabáltak már akkor, amikor még csak a híre jutott el hazánkba a saját csemetéiket hormonnal teletömő degenerált angol szülőknek, akik azt hiszik, attól lesznek egyenlőbbek felnőtt korukban az így megnyomorított szerencsétlenek, ha nem lehet tudni, fiúk-e vagy lányok. Protestáltunk a svéd mesekönyv ellen is, amelyben az önmagát lónak képzelő kutya volt hivatott érzékenyíteni az óvodásokat a transzvesztiták életmódjára, mert azt nem nagyon tudta szerencsére még ép elméjük befogadni. Azon már csak röhögtünk, amikor a kanadai agyalágyult a kulcslyukkal akart egybekelni, de nem volt jóízű ez a kacagás, mert tudtuk, előbb-utóbb a hazai liberálisok is megpróbálják ránk tukmálni eszementségüket. És eljött az egyáltalán nem várt pillanat.
Óvatlan szülő minden további nélkül a karácsonyfa alá teheti azt a könyvet, amelyben gyermeke egy olyan világot ismerhet meg, amilyen egyáltalán nem létezik. Mert bár a mesék világa nagyon sok mindenben eltér a valóságtól, mégis a leghatékonyabb módon segíti a fejlődő gyermeki lélek eligazodását a való világban. De mi célt szolgál egy olyan kreált történet, amit éppen azért írtak, mert nagyon zavarta a szerzőket, hogy ilyesmi a világon nincs? Ki szeretné, ha gyermeke nem a természetest, a józan ész alapján szerveződő létformákat választaná felcseperedve, nem az évszázadok alatt kikristályosodó normákat tekintené döntései alapjának, hanem meseélményeiből kiindulva a másságot tekintené azonosságnak?
Most azzal élcelődnek a könyvből a politikai mellett anyagi hasznot is remélők, hogy a darálás és a tüntetés mekkora ingyenreklámot csapott a kiadványnak.
De javaslom, ne örüljenek túlságosan.
A homoszexuális propaganda ezzel a provokációval ugyanis eljutott a vörös vonalig, sőt azon is túlra.
A magyar társadalom józan többsége akkor sem tűri gyermekei érzékenyítésnek hazudott bántalmazását, ha ezért homofóbnak, kirekesztőnek, nácinak vagy csökött agyú maradinak bélyegzik. A legnagyobb toleranciával, megértéssel, empátiával és segítő szándékkal, de egy emberként kiáltjuk:
El a kezekkel a gyerekeinktől!
Gajdics Ottó
KAPCSOLÓDÓ:
