
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán úgy fogalmazott: ,,Ha szabad ezt mondanom, egy fontos kérdést érint, amellyel én 2015 óta foglalkozom, mióta beléptem a Külügyminisztériumba, ugyanis bennünket már mindennel vádoltak. Ilyen pártiak vagyunk, olyan pártiak, vagy olyan ellenesek, vagy amolyan ellenesek, amerikai, orosz, német, török, ukrán, satöbbi. Ezek a derék ellenfeleink, akik minket ezzel vádolnak, azt szoktam mondani, hogy ők nem értik azt a mondatot, hogy mi magyarpártiak vagyunk. És tudja, miért nem értik? Miért nem fogja ezt soha Magyar Péter sem érteni, meg ezek a Kollár Kinga-félék? Mert az ő koordinátarendszerükben ez nincs benne. A winchester nem tudja befogadni, hogy mi magyarpártiak vagyunk, ugyanis ők mindig valakihez viszonyítják magukat, és valamilyen érdeket akarnak kiszolgálni, sőt úgy akarnak hatalomra jutni. E tekintetben semmi különbség nincs a baloldal és ez a diszkóliberális figura és pártja között. Brüsszel régi és új emberei idegen érdeket szolgálnak ki, és nem értik, hogy mi meg nem. Mi a magyar érdeket szolgáljuk ki, és ezért fogják a magyar emberek őket is hasonlóan a Momentumhoz, az MSZP-hez, meg az SZDSZ-hez, meg a többihez hasonlóan kihajítani szépen, idővel a magyar politikatörténet szemétdombjára, mert a magyar emberek azt nem tűrik, hogyha a politikusaik idegen érdeket szolgálnak ki."
Forrás: Menczer Tamás/Facebook
Fotó: Origo