NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Hallgat az ELTE a köztársasági elnököt fenyegető Fleck Zoltánról

Hallgat az ELTE a köztársasági elnököt fenyegető Fleck Zoltánról

Nem válaszolt az ELTE a Magyar Nemzet megkeresésére, miután a jogi karon oktató Fleck Zoltán a köztársasági elnök megfenyegetéséről beszélt a Tisza Párt egyik rendezvényén. A lap arra volt kíváncsi, mi kell ahhoz, hogy ne tekintsék magánvéleménynek egy tanár szélsőséges megnyilvánulását.

  • 2025. augusztus 05., kedd 19:32
Vágólapra másolva!

Hallgatással próbálja megvédeni a kijelentései következményeitől Fleck Zoltán baloldali jogtudóst az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A felsőoktatási intézmény továbbra sem hajlandó elhatárolódni Fleck Zoltán azon kijelentésétől, miszerint Magyarországon nem kormányváltásra, hanem forradalomra és a köztársasági elnök fenyegetésére van szükség.

A Magyar Nemzet érdeklődésére szűkszavúan csak annyit közölt az intézmény, hogy „az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara nem kommentálja munkatársainak magánemberként kifejtett véleményét”. A lap ezt követően arra volt kíváncsi, hogy az ELTE oktatóinak és hallgatóinak magánvéleményét akkor is megengedhetőnek tartják-e, hogyha azokban szélsőséges nézeteket fogalmaznak meg. Emellett azt is tudni szerették volna, milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy egy oktató vagy hallgató ellen vizsgálatot kezdeményezzenek a kijelentései folyományaként.

Mint a lap megírta, az ELTE jogi karának az oktatója arról beszélt a Tisza Párt egyik rendezvényén, hogy meg kell fenyegetni a köztársasági elnököt.

A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Fotó: mandiner.hu