

Egy hét után ismét kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Mellettük a kormányzati tájékoztatón Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára is ott van, aki az Otthon Start Programért felel a kormányzaton belül.
Összefoglaló:
Gulyás Gergely szomorúnak tartja, hogy megszüntetné a Tisza Párt az Otthon Start programot. Szomorú, hogy ilyen ügyekben sem lehet konszenzust teremteni - mondta Gulyás Gergely, miután a Tisza Párt kritizálta az Otthon Start programot.
Tűrhetetlenek ezek a vélemények - mondta Fleck Zoltánról, miután a jogász megfenyegette a köztársasági elnököt. A miniszter szerint, hogy egy ilyen ember jogot oktasson, az olyan, mintha a nácikat vagy a kommunistákat kérnék meg, hogy emberi jogokról oktassanak.
Gulyás újságírói kérdésre kitért Sebestyén József ügyére is, miután a férfi halála ügyében nem indított nyomozást Ukrajna. A miniszter szerint ez azt bizonyítja, hogy a kényszersorozás a mindennapi élet része Ukrajnában, meg kell nézni az Európa Tanács emberi jogi jelentését, ami általánosságban is beszámol róla.
A minisztériumi és a kormányhivatali dolgozók is igénybe vehetik az állami lakhatási támogatást
Panyi Miklós hangsúlyozta, minden jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy milyen ingatlantulajdonnal rendelkezik. Ha jogosulatlanul nyilatkozik, akkor vissza kell fizetni a hitelt 5 százalékos büntetőkamat mellett.
Gulyás Gergely jelezte, hogy a lehető legszélesebb körben határozta meg a jogosultak körét az állami alkalmazottak lakhatási támogatásánál, amit önrész fizetésére és törlesztőrészletre fordíthat.
A fővárosi és vármegyei dolgozók, minisztériumi dolgozók, tanárok, orvosok, ápolók is igénybe vehetik, függetlenül attól egyházi intézmények, vagy civil szervezet a fenntartó.
További kedvezményeket adhatnak a bankok
Az államtitkár szerint a bankok mérlegelhetik, hogy ügyfeleket fogjanak, akár 3 százalék alá is bemehetnek a törlesztőrészleteknél. Nagy a mozgolódás, nagy a készülődés, én versenyre és kedvezményekre is számítok - mondta Panyi Miklós.
Egy másik kérdésre elmondta, hogy a fő szabály az, hogy 250 lakást meghaladó ingatlanfejlesztés esetén, ahol a lakások 70 százaléka Otthon Startból valósul meg, ezek a lakásfejlesztések kaphatnak egy gyorsított engedélyezési pályát.
Számos jó közlekedésfejlesztési terület van Budapesten, ahol van lehetőség ezekre a projektekre. Ugyanakkor a megyei jogú városokban is megindult az ingatlanfejlesztők érdeklődése. A programiroda feladata, hogy segítse ezeket a projekteket, az önkormányzatokkal is zajlanak egyeztetések.
Mi a tulajdonban hiszünk, azzal tudunk a legjobban segíteni egy fiatalnak, ha a saját lakáshoz való jutást támogatjuk - válaszolta arra a kérdésre, hogy bérlakásprogramok is elindulhatnak-e a program hatására.
A külföldről hazatérő fiatalok számára is nyitva áll a program
Panyi Miklós újságírói kérdésre elmondta, hogy több ifjúsági szervezettel is egyeztettek, és azt a döntést hozták, hogy vannak olyan élethelyzetek, amelyekben indokolt lehet, hogy ezek a lakások kiadhatóak legyenek. Felmérték az eladható ingatlanok számát, ezek alapján nagyon sok olyan ingatlan van, amit nem tudnak eladni. Arra számítanak, hogy több tízezer olyan ingatlan fog megjelenni a piacon, amit még nem látnak. Emellett árkorlátozásokat is beépítettek a rendszerbe, ami szintén nem engedi, hogy az árak emelkedjenek.
Szerinte kínálati oldalon jelentős bővülés lesz, ami az igényeket ki fogja elégíteni. Az a fiatal, aki hazatérne külföldről, számára is a program nyitva áll - mondta Panyi, hozzátette, hogy Nagy-Britannia is benne van a programban. Jelezte azt is, hogy az a bank, aki nem készül fel, ügyfeleket fog veszíteni, van lehetőség jelzálog fedezet bevonására, amivel az önrész csökkenthető.
Öt év alatt 50 ezer új lakás fog megépülni az Otthon Start programmal
Panyi Miklós szerint az ingatlanfejlesztéseket az Otthon Start programiroda fogja megvizsgálni, ezt követően fognak döntést hozni. A cél, hogy a következő években 20-25 ezer olyan lakásfejlesztés induljon el, ami a program nélkül nem indulna el - mondta, hozzátéve, hogy ezt fogja ellenőrizni a programiroda, közben a bankok is felkészülnek. Szerinte látható a fokozott érdeklődés, hogy ez a program meg fogja mozgatni a piacot. "De arra is látjuk az esélyt, hogy az a sok ingatlantulajdonos, aki nem tudta eladni az ingatlanát, lehetőséget kap, hogy eladhassa és nagyobb ingatlanba költözzön", mondta.
Az államtitkár szerint öt év alatt 50 ezer új lakás fog megépülni, ami mintegy 4000-4500 milliárd forint értékű beruházást jelent majd.
Teljes cikk a VILÁGGAZDASÁG oldalán olvasható.
Fotó: Bruzák Noémi