NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Dráma a szőlőültetvényeken: pusztító kór fenyegeti a magyar borászat jövőjét

Dráma a szőlőültetvényeken: pusztító kór fenyegeti a magyar borászat jövőjét

Az aranyszínű sárgaság mára a hazai szőlő- és borágazat egyik legsúlyosabb veszélyévé vált. A szakértők szerint alapvető változások nélkül nemcsak a borászat, hanem a táj, a gasztronómia és a turizmus is komoly veszélybe kerülhet.

  • 2025. október 01., szerda 08:45
Vágólapra másolva!

Idén látványosan felgyorsult az amerikai szőlőkabóca által terjesztett aranyszínű sárgaság fitoplazma betegség terjedése, amely a szőlő teljes pusztulásához vezet – hangzott el egy zalai konferencián. Július közepéig a 22-ből már 15 hazai borvidékről jelentettek eseteket, a legsúlyosabb helyzet pedig Zalában van.

A betegség elterjedésében szerepe van a szabályozásnak is. Legalábbis ez volt leszűrhető Zsolnai Balázs kertészmérnök, növényvédő szakember előadásából, aki elmondta, hogy a kabóca ugyan már 2006-ban megjelent az országban, de nem zárlati kártevő, ezért nem is tudtak védekezni ellene. Egészen 2013-ig nem volt itt a fitoplazma, addigra viszont az amerikai szőlőkabóca annyira elterjedt, aminek eredménye a mai helyzet.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!