
Elindult a Van értELME! elnevezésű Nemzeti Demencia Program
A Demencia Társadalmi Tanács első ülésén Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár elmondta: Magyarországon körülbelül egymillió embert érint ma a demencia.
A kormány kiemelt célja, hogy a népbetegségnek számító szellemi leépülés, annak felismerésére és lehetséges rizikófaktoraira hívja fel a figyelmet.
Az akciótervben segítséget nyújtanak a demenciával élőknek és a gondozó hozzátartozóknak is.
A Demencia Társadalmi Tanács feladata, hogy megalkosson és segítsen abban, hogy az általunk létrehívott nemzeti demencia program még tökéletesebb legyen A nemzeti demencia programban fektetjük le azokat az alapelveket, hogy a demens ellátást a jövőben hogyan lehet még magasabb szintre emelni Magyarországon. Itt alapvetően egyetértve a kollégákkal is alapvetően a prevencióra helyezzük a hangsúlyt, és utána a családok gondoskodására, tekintettel arra hogy ez a legjobb a betegnek
- mondta el Hornung Ágnes.














