NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Ezt mondta az utolsó szó jogán Aurelio, ilyen ítélet született

Ezt mondta az utolsó szó jogán Aurelio, ilyen ítélet született

Aurelio saját maga írta meg a beszédet, amit az utolsó szó jogán olvasott fel a bírónak a szerdai tárgyalásán.

  • 2021. november 24., szerda 14:54
Vágólapra másolva!

Fotó: Ripost

Szerdán reggel folytatódott Aurelio tárgyalása. Mint ismeretes, a valóságshow-sztárt emberrablással vádolják. Felolvasták a sértett levelét, majd Aurelio ügyvédje megtartotta a védőbeszédet. Ezt követően szólalt fel Aurelio az utolsó szó jogán.

– idézte a Blikk.

Döntött a bíróság

A valóságshow-sztár a jelek szerint hatott a bíróra az utolsó szó jogán elmondott beszédével, ugyanis a bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró bíróság döntését.

2017 őszén közel 200 ezer forintot lopott el egy ismerőse Aureliotól, amíg ő ittas állapotban aludt egy bárban. A vád szerint emiatt Aurelio a barátai segítségével elrabolta az őt meglopó férfit, hogy így visszaszerezzék a pénzt. Első fokon már született ítélet, még 2019-ben négy év börtönbüntetésre ítélték Aureilót, aki azonban ügyvédjével fellebbezett, így az ügy azóta tart.

Ripost