NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Lezárt akta: gyalog indult, autóval érkezett

Lezárt akta: gyalog indult, autóval érkezett

A Makói Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ellen, aki egy helyi autókereskedő udvaráról jogosulatlanul elvitt egy gépjárművet.

  • 2021. november 23., kedd 15:13
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint az elkövető 2021. október 13-án éjszaka behatolt egy autólerakat telephelyére és onnan eltulajdonított egy személyautót, hogy azzal a városban közlekedhessen. A sofőr nem sokáig használta a járművet, azzal másnap reggel Makó külterületén árokba hajtott és elakadt. A 46 éves makói férfi a helyszínről elmenekült ugyan, de a rendőrök az elvégzett adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként néhány napon belül azonosították és elállították a Makói Rendőrkapitányságra. A gyanúsított a kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, elmondása alapján az autóval csak haza szeretett volna jutni.

Ellene jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

Police.hu

Kép: Police.hu