NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Lezárt akta: Nem először ütött

Lezárt akta: Nem először ütött

A gyanú szerint, korábban is bántalmazta édesanyját a 48 éves férfi. A ráckevei rendőrök elszámoltatták.

  • 2021. november 11., csütörtök 08:54
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint rendszeres viták, veszekedések zaja hallatszott ki egy ráckevei házból, az ott lakók gyakran keveredtek összetűzésbe egymással. A születése óta édesanyjával élő, magát alkalmi munkákból fenntartó 48 éves férfinek 2021. április 30-án éppen az nem tetszett, hogy édesanyja ki akarta szellőztetni a nyári konyhát. A férfi szavakkal, majd tettekkel is nyomatékot adott nemtetszésének, ököllel kezdte ütni az idős asszonyt. A záporozó csapások és rángatások következményeképp a 75 éves nő szeme, karja, lába, háta, mellkasa és feje is megsérült.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a sértett idős korára, valamint ebből adódóan legyengült fizikai állapotára tekintettel nem volt képes ellenállást tanúsítani a fia által elkövetett bántalmazás közben. K. József gyanúsítotti kihallgatása ellen panaszt nem tett, tettét beismerte, elmondása szerint nagyon megbánta ami történt.

A Ráckevei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfi ellen védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozásban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, a keletkezett iratokat átadta az ügyészségnek.

Police.hu

Kép: Police.hu