NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Rácsok mögött az ötszörös körözött

Rácsok mögött az ötszörös körözött

A fővárosi rendőrök Fejér megyében fogták el az 53 éves férfit.

  • 2021. november 21., vasárnap 08:51
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának nyomozói 2021. november 17-én délelőtt egy Fejér megyei községben fogtak el egy 53 éves férfit, aki ellen többrendbeli csalás, illetve csődbűncselekmény elkövetése miatt öt elfogatóparancs volt érvényben.

Gy. István első körözését 2017 októberében adta ki a Székesfehérvári Törvényszék, mivel három éves börtönbüntetését nem kezdte meg. Ezután a Fővárosi Törvényszék, a Miskolci Járásbíróság és a NAV Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság is elfogatóparancsot adott ki ellene.

A férfi terve az volt, hogy ügyei elévüléséig bujkál, melyben családtagjai segítették, költségeit pedig a korábbi bűncselekményekből származó pénzből fedezte.

A férfit elfogását követően a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd jogerős büntetéseinek megkezdése miatt Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Police.hu

Kép: Police.hu