NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Sértettek jelentkezését várja a Szombathelyi Rendőrkapitányság

Sértettek jelentkezését várja a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A rendőrök olyan sértettek jelentkezését várják, akiknek kerékpárját a szombathelyi vasútállomásról tulajdonították el.

  • 2021. november 03., szerda 12:38
Vágólapra másolva!

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 18010/1580/2021. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy fiatalkorú gyanúsított ellen folytat nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a négy fiatal 2021. október 30-án 21 óra és 2021. október 31-én 5 óra közötti időben a szombathelyi vasútállomás épülete melletti, nyitott kerékpártárolóból öt kerékpárt tulajdonított el, amelyeket pontosan be nem azonosítható helyeken hátrahagytak.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság várja mindazok jelentkezését, akiknek kerékpárját a megadott időben és helyen tulajdonították el és biciklijükről részletes leírással, fényképfelvétellel, vagy egyéb, a tulajdonjog igazolására szolgáló dokumentummal rendelkeznek.

A bejelentéseket – a személyazonosító adatok pontos megadásával, telefonos elérhetőséggel, valamint az eltulajdonított kerékpár leírásával, továbbá a rendelkezésre álló dokumentumok csatolásával együtt – a bunugy.szombathelyrk@vas.police.hu e-mail címre várják.

Segítségüket köszönjük!

Police.hu

Kép: Police.hu