
A vádirat szerint a két férfi és a két nő – az ügy vádlottjai – fuvarozási tevékenységet végző négy gazdasági társaság vezetői. Az M5 autópálya aszfalt szerkezet és híd nagyfelújítási munkálataival összefüggésben egyikük 2017-ben, másikuk 2019-ben fuvarozási szerződést kötött a kivitelezővel, majd a vádlott társaikkal maguk is alvállalkozói keretszerződést kötöttek. Az M5 autópálya felújítási munkáiban részt vevő vállalkozások gépjárművei a munkálatokkal összefüggésben végzett szállításaik tekintetében az egyébként díjköteles útszakaszokat térítésmentesen vehették igénybe. Ennek érdekében a vádlottak a céges járműveiket nyilvántartásba vetették. A vállalkozások azokban az esetekben nem voltak jogosultak az autópályát díjfizetés nélkül használni, amikor szállításaik nem a karbantartási tevékenységhez kapcsolódtak.
A vádlottak azonban 2017. és 2020. között több ezer esetben visszaéltek a díjmentességgel, mert a más célú szállításaik után nem vallottak be és nem fizettek útdíjat, ezáltal egyenként 12 és 30 millió forint közötti összegű vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.
A cégvezető vádlottak az általuk okozott vagyoni hátrányt a nyomozás során teljes egészében megfizették.
Az ügyészség a vádlottakat jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozza.
Bács-Kiskun Megyei Főügyészség














