NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
4 évet kapott a férfi, aki halálra verte ismerősét az út szélén Mátészalka környékén

4 évet kapott a férfi, aki halálra verte ismerősét az út szélén Mátészalka környékén

Ópályiból gyalogolt a város irányába, dohányt kért ismerősétől, és mivel nem kapott, jól helybenhagyta. A férfi a kórházban halt bele sérüléseibe.

  • 2022. június 12., vasárnap 11:17
Vágólapra másolva!

4 év börtönt kapott a férfi, aki úgy megverte ismerősét, aki nem adott neki dohányt, hogy a kórházban végül meghalt.

S. G. 2020 nyarán délután indult el sétálva Ópályiból Mátészalka irányába, ahol szembe találkozott ismerősével. A férfi dohányt kért tőle, ám az ismerős közölte, nincs neki. Ezért szidni kezdte, majd hátba rúgta, az ismerős pedig egy árokba esett.

Ez sem volt elég azonban S. G.-nek, a földön fekvő férfi tarkójára taposott, átfordította, hogy még be is tudjon neki húzni többször, majd még egyszer belerúgott, és elinalt a helyszínről.

Később azonban lelkiismeret-furdalása támadt, ezért megállított egy rendőrautót, de azt hazudta nekik, hogy három ismeretlen bánt el a férfival.

Bár a férfi súlyos sérüléseket szenvedett, csak szeptemberben, fellépő komplikációk után halt meg a kórházban.

A Nyíregyházi Törvényszék halált okozó testi sértés miatt ítélte 4 év börtönbüntetésre. A férfi egyébként meg sem jelent az ítélethirdetésen, számára postán továbbítják az ítéletet, ami még nem jogerős, az ügyészség ugyanis túl enyhének ítélte, ezért fellebbeztek.

Borsonline