NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Egy apró mágnessel buherálta meg a jeladót a sofőr

Egy apró mágnessel buherálta meg a jeladót a sofőr

Egy magyar sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei ellenőriztek, ezzel a diónyi méretű eszközzel csalta el a vezetési- és pihenőidejét – írta meg a Sonline.hu.

  • 2024. augusztus 28., szerda 13:30
Vágólapra másolva!

A pénzügyőrök Bükkábrány külterületén tereltek ki a közútról egy magyar teherautót - közölte szerdán a NAV. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett. A pénzügyőrök néhány perc alatt megtalálták azt a diónyi mágnest, amit a sebességváltón lévő leplombázott jeladóra helyeztek, így blokkolta az eszköz a menetíró készülék működését. A sofőr elmondta, a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy több vezetési ideje maradjon.

A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek egymillió-negyvenezer forint bírságot kellett fizetnie. Az adóhatóság arra is felhívta a figyelmet: a tényleges vezetési idő meghamisítása vagy eltitkolása veszélyes minden közlekedésben résztvevőre. A mágnes felhelyezésével vagy egyéb manipulációs eszközökkel a gépkocsivezetők időt akarnak nyerni, amely rendkívül kockázatos, hiszen nem a gépjárműveknek kell pihennie, hanem a járművet vezető sofőröknek.

Forrás: Sonline.hu

Fotó: Getty Images