
Szijjártó Péter, a gazdasági kapcsolatok bővítésével kapcsolatban a Hír Televíziónak elmondta, tárgyalnak a magyar szarvasmarha-importtilalom feloldásáról, valamint hogy az Eximbank negyedmilliárd eurós hitelkeretet biztosít a magyar cégek terjeszkedésének érdekében. A két ország kereskedelmi forgalma tavaly 237 millió dollár volt, s először nőtt a 2008-as válság óta.
„Az Eximbank 250 millió eurós hitelkeret nyit meg annak érdekében, hogy a magyar cégek sikeresek legyenek a belorusz piacon. Ennek keretében lehetőség lesz a járműgyártási együttműködésre a Rába és a belorusz járműgyártó vállalatok között, illetve a korábbi problémákkal teletűzdelt Dinamo-stadion építése kapcsán is sikerül elérni magyar cégek részvételét – fogalmazott a Hír TV-nek a politikus. – Alá fogjuk írni a légügyi megállapodást, amelynek nyomán szeptember 19-én megindul a közvetlen légi közlekedés Miszk, Budapest és Belgrád között. Ez nekünk, magyaroknak azért nagyon jó hír, mert két legyet ütünk egy csapásra. A belorusz légitársaság fogja üzemeltetni ezt a járatot” – tette hozzá az államtitkár.