NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság

Korszerűbb, tágas: hamarosan útnak indulnak az új vonatok

Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első két elővárosi motorvonat a gyártó cég svájci üzeméből. A vonatok annak a 42 darabos Flirt-flottának az első járművei, amelyről a MÁV-Start és a Stadler még tavaly márciusban írt alá szerződést. Az új járművek szigorú magyarországi hatósági próbafutásokon vesznek részt, amelyek sikeres teljesítése után már tavasszal forgalomba állhatnak.

  • 2014. február 26., szerda 11:36
Vágólapra másolva!

Az új elővárosi vonatok a 2005-ben beszerzett Flirt-flottától eltérően kék-fehér-sárga fényezést kaptak. Jövő szeptemberig 42 szerelvényt szállít a gyártó svájci cég. „Nőtt az utasszám azokon a vasútvonalakon, ahol hét évvel ezelőtt megjelentek a Flirt motorvonatok. Hat és tizenkét százalék volt a növekedés, attól függően, hogy hány motorvonatot tudtunk, tudunk közlekedtetni az adott vasútvonalon. Ezenfelül természetesen nagyon fontos az, hogy a vasúttársaság is a maga szempontjai alapján meg legyen elégedve ezeknek a motorvonatoknak a teljesítményével. Ez elsősorban az üzemkészségben, a rendelkezésre állásban mutatkozik meg, amely 94-95 százalékos volt” – fogalmazott Szabó Anett, a MÁV-Start Zrt. szóvivője.



Az akadálymentesített vonatokon 211 ülőhely van, végsebességük pedig 160 kilométer per óra. A szerelvényeket korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas, kerekes székek és kerékpárok fogadására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is könnyedén használható mosdóval, wifivel, illetve mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal is felszerelték. Az első két motorvonatot határidő előtt elkészítette a Stadler. „Az üzembe helyezéssel elvileg még tudnánk várni, hiszen arra októberi határidőt határoz meg a szerződés. Azonban nem lesz szükségünk erre az időre, hiszen a Flirtök rendelkeznek Magyarországon típusengedéllyel, tehát a futópróbákat nagyon gyorsan követi a hatósági próba és az üzembe helyezési engedély kiállítása” – mondta Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója.

Az új járművek már tavasszal utasokat szállíthatnak Budapestről Székesfehérvár és Pusztaszabolcs irányába, később pedig az esztergomi, a szobi, a veresegyházi valamint a ceglédi vonalakon is közlekednek.