NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság

Magyarországon kedvező üzleti környezetre találtak

Stratégiai együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a kormány és a Heineken Hungária Zrt.

  • 2014. február 20., csütörtök 19:25
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági államtitkár elmondta: a gazdasági növekedés szempontjából kiemelten fontos a magyar-holland gazdasági együttműködés, hisz majdnem 10 milliárdos összeggel, a harmadik legtöbb befektetés Hollandiából érkezik.

„A válságra mi lehetőségként tekintettünk, olyan lehetőségre, hogyha megfelelően gyorsan és és hatékonyan végrehajtunk bizonyos változtatásokat, akkor a válság utáni időszakban Magyarország már erősebb lehet és Magyarország jobban teljesíthet, mint a válság előtti időszakban” – fogalmazott az államtitkár.

A Heineken soproni üzeme a kilencedik legnagyobb termelő központjuk, amelyből a régió hat államába szállítanak. A cég szerint Magyarországon nyitott, és kedvező üzleti környezetre találtak.