NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság
Lakástakarékpénztárak helyett új otthonteremtési programok

Lakástakarékpénztárak helyett új otthonteremtési programok

A lakástakarékpénztárak helyett, új otthonteremtési programokat és a csok rendszer fejlesztését támogatná a Fidesz gazdasági kabinetjének törvényjavaslata – jelentette be a parlament gazdasági bizottságának elnöke. A pénztárak működésével kapcsolatban Bánki Erik megjegyezte, hogy a pénzintézetek termékei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Szakértők szerint, ha a törvényt megszavazza a Parlament, akkor jóval kevesebben fognak élni a konstrukcióval, mivel az a maximum 72 ezer forintos állami támogatás miatt érte meg.

  • 2018. október 15., hétfő 16:56
Vágólapra másolva!

Nem közvetlen lakáscélra használták a megtakarításokat és a futamidő végén sokszor akár medencét vagy szaunát építettek a lakástakarékból – a többi közt ilyen indokokkal nyújtották be a lakástakarékhoz köthető állami támogatás megszüntetését célzó törvénymódosító javaslatot. A gazdasági bizottság fideszes elnöke elmondta: a lakástakarékpénztárak helyett új otthonteremtési programokat és a csok rendszer fejlesztését szorgalmaznák.

„Az a törvényjavaslat, amit benyújtunk a parlament elé, átalakítja a támogatási rendszert és a lakástakarékpénztárak támogatására eddig fordított összeget, átcsoportosítja más otthonteremtési programokra. Az indokolja ezt a lépést, hogy nem volt kellő hatékonyságú ez a program, nem szolgálta olyan eredményesen az új lakások építését, az otthonteremtést, ahogy elvártuk volna tőle. Emellett pedig extra profitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók. Ez csak tavaly 60 milliárd forint volt, amit realizáltak ezen a modellen, miközben az állami támogatás az ebben az évben 70 milliárd forintot tesz ki” – fejtette ki Bánki Erik.

Azokat, akik már aláírt lakástakarék szerződéssel rendelkeznek, nem érinti a törvényjavaslat.

A bankmonitor alapító-ügyvezetője azt mondta: ha megszavazzák a törvényt, akkor vélhetően kevesebben lesznek azok, akik ezt a fajta lakáscélú megtakarítást használják majd, mivel eddig az állami támogatás jelentette a vonzerőt.

„Azokat érinti, akik a jövőben szeretnének lakástakarékpénztári szerződést kötni. Esetükben az egy fontos kitétel, hogy a törvényjavaslat elfogadását követően a 30 százalékos állami támogatás megszűnik. Ez egyet jelent azzal, hogy a termék pénzügyi racionalitása is megszűnik, azaz valószínűleg nem lesz ilyen szerződés a piacon, hiszen nem igazán érdemes megkötni, amennyiben a törvényjavaslat az eredeti formájában kerül elfogadásra” – magyarázta Sándorfi Balázs.

A lakástakarék, mint megtakarítási forma 1997 óta létezik Magyarországon. Ezt lakásvásárlásra, építésre, felújításra vagy jelzáloghitel előtörlesztésére lehet felhasználni, legalább 4, maximum 10 év gyűjtögetés után. Az állami támogatás a befizetés után maximum 72 ezer forint.

Ugrásszerű növekedés

A lakástakarékpénztári megtakarításokhoz járó állami támogatás eltörléséről szóló törvénymódosítási javaslat hatására ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés ezen megtakarítási mód iránt. Sokan keresték fel valamelyik lakáskasszát, hogy még az utolsó pillanatban szerződést kössenek.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról