
A Gyurcsány-párt puccskísérletnek tartja a 2006-os őszi zavargásokat és vizsgálatot követel a Fidesz, valamint a Hír Televízió ellen is.
A Hír TV visszautasítja Gyurcsány Ferencnek azt az állítását, miszerint napokkal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt számítottak az elhangzása nyomán bekövetkezett eseményekre. A szerkesztőség ugyanakkor felszólítja Demokratikus Koalíció elnökét, hogy törölje a közösségi oldaláról az erről szóló bejegyzését, illetve helyreigazítást kér a híresztelést közreadó Klubrádiótól is.
Gyurcsány Ferenc Zentai Péternek, a Magyar Rádió volt berlini tudósítójának a Klubrádióban tett kijelentésére hivatkozva írt arról, hogy a 2006-os zavargások előtt két nappal egy magyar hírtelevízió ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a későbbi eseményekről tudósítanának.
Az újságíró a Hír TV híradójának szerdán elismerte, hogy az általa közölt információkat nem ellenőrizte le, így azok igazságtartalmáról nincs meggyőződve. A Demokratikus Koalíció Zentai Péter információi alapján tett feljelentést ismeretlen ellen.
A belügyminiszterrel vizsgáltatná ki a Demokratikus Koalíció Orbán Viktor és a Fidesz vezetésének szerepét a 2006-os őszi zavargásokkal kapcsolatban. Vadai Ágnes szerint Pintér Sándor hazudott, amikor azt állította, hogy hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról nem készült zárójelentés. Állítását azzal magyarázta, hogy Szollár Domokos, a Bajnai-kormány szóvivője 2009 decemberében tett sajtónyilatkozatot a vizsgálat lezárásáról, miközben a belügyminiszter szerint az júliusban fejeződött be.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni 2006-os tévészékházostromhoz Gyurcsány Ferencnek lehet köze – a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint. Gulyás Gergely a Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta: ezt valószínűsítette már korábban zárójelentésében az a parlamenti albizottság is, amely a 2006-os jogsértéseket vizsgálta. A múlt héten nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentések szerint Gyurcsány Ferenc tudtával szivárgott ki az őszödi beszéd. Gulyás Gergely megerősítette: Bajnai Gordon téved, mert az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról nem készült harmadik jelentés. Bővebben>>
Az MSZP elnöke már 2011 júniusában kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy hozza nyilvánosságra az őszödi beszéddel kapcsolatos titkosszolgálati dokumentumokat. Mesterházy Attila szerint Pintér Sándor akkor elutasította a kérését. A szocialista pártelnök szerint az ügyről készült háttérelemzéseket is nyilvánosságra kéne hozni, hogy minden kérdésre választ kapjanak.