
Az RMDSZ-t is meghívhatja a román kormányba Viktor Ponta kormányfő a koalíciós szakadás után. A liberálisok tegnap jelentették be, hogy visszahívják tárcavezetőiket és megvonják a bizalmat a miniszterelnöktől. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetője szerint még hivatalosan nem keresték meg őket az ajánlattal.
A liberálisok az után léptek ki a kétharmados többséggel rendelkező kormányból, miután nem sikerült megegyezniük a Szociáldemokrata Párttal a kormányátalakításról. A liberálisok a kilépéssel egy időben a miniszterelnök lemondását is kérték. „Victor Ponta egy olyan alakulat élére kapott kormányfői megbízatást, aminek mi is részei voltunk. A választásokon az emberek arra a szövetségre szavaztak, amiben benne voltunk. A minisztereink már beadták felmondásukat. Szerda délig az összes kormányzati tisztségviselőnk hivatalosan lemond” – fogalmazott Crin Antonescu, a nemzeti liberális párt elnöke.
A liberálisok kilépésével a Viktor Ponta vezette Szociáldemokraták több kisebb párttal együtt még így is többségben maradtak a parlamentben. A stabilabb kormányzás érdekében a kormányfő ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ-re is számítanak. Kelemen Hunor azt mondta, még nem keresték meg a kormányzati szerepvállalás miatt.
A szövetség elnöke később azt nyilatkozta, nem zárkózna el a tárgyalásoktól. Az RMDSZ a kisebbségi jogok, a gazdasági és szociális ügyek és az infrastrukturális beruházások területén érvényesítené céljait, ha meghívnák az új kormányba.