NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Fegyveresek elfoglalták a krími parlamentet

Ismeretlen fegyveresek elfoglalták a többségében oroszok lakta Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét. Az ukrán rendőrség teljes állományát készültségbe helyezték. Közben a térségbe páncélozott szállító járművek indultak egy orosz támaszpontról, a konvojt az ukrán biztonsági erők állították meg. Az ideiglenes ukrán elnök közölte, agressziónak tartanak minden orosz csapatmozgást, amelyet a fekete-tengeri hadiflotta támaszpontján kívül hajtanak végre.

  • 2014. február 27., csütörtök 11:40
Vágólapra másolva!

Fegyveresek foglalták el a helyi kormányzat és a parlament épületét a Krím félszigeten. Refat Csubarov helyi tatár vezető azt mondta: körülbelül 35 egyenruhás fegyveres szállta meg az épületeket, de felismerhető jelzések nem voltak rajtuk.

„Bárki ment is be, provokációs céllal ment be. Nem feltétlenül az orosz helyi milícia ment be, hiszen hogyha az orosz kisebbség azt a vad akaratát szeretné például érvényre juttatni, hogy még nagyobb autonómiát a Krímnek, vagy netán az elszakadásról álmodoznának, azt megtehetnék a krími parlament politikai szervezetében is. Ahhoz nem kell fegyverrel oda bemenni. Nem látjuk, hogy ezt kik csinálják” – közölte Póti László, a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa.

A támadók nem fogalmaztak meg követeléseket. Szemtanúk állítása szerint az épületfoglakók oroszul beszéltek, azonban nem oroszországi akcentussal. „Úgy 30 állig felfegyverzett ember rohant az épületbe. Amikor elfoglalták az épületet kirúgták onnan a rendőröket. Több busz érkezett és még 30 ember szállt le róla. Elkezdték behordani a táskáikat, amiben RPG-k voltak, de voltak még mesterlövész puskák, kalasnyikovok, kézifegyverek is. Szóval teljes fegyverzet volt” – számolt be egy szemtanú.

Katonai agressziónak tekintik

A térségben készültségbe helyezték az ukrán rendőrség teljes állományát, beleértve a különleges erőket is. Az oroszok is harckészültségben vannak: csaknem 150 ezer katona gyakorlatozik az ukrán határ közelében. „Felszólítom az Ukrajna területén található orosz Fekete-tengeri flotta vezetőit, hogy parancsolják meg az egységeiknek: ne lépjék át a szerződésben meghatározott terület határait. Mindenféle katonai megmozdulást, különösen, ha fegyverrel történik ezen a területen kívül, katonai agressziónak tekintünk” – közölte az ügyvezető ukrán elnök.

Közben páncélozott szállító járművek indultak a szevasztopoli orosz flottatámaszpont irányából az Ukrajnához tartozó Krími Autonóm Köztársaság székhelye, Szimferopol felé. Az azonosító jelzések nélküli hét katonai járművet megállították egy rendőrségi ellenőrző pontnál, és a bennük ülők azt állították, hogy tervszerű gyakorlatot hajtanak végre. A konvojt az ukrán biztonsági szolgálat különleges alakulata állította meg és fordította vissza. A biztonsági szolgálat közlése szerint mindennemű orosz behatolást megakadályoznak.

Moszkvában is látták Janukovicsot

Orosz hírügynökségi források szerint Moszkvában van Viktor Janukovics. A megbuktatott ukrán államfőt egy hotelben látták az orosz fővárosban, de egyes értesülések szerint az orosz fővároshoz közeli szanatóriumban van. A politikus szombaton hagyta el Kijevet, azóta nem lehetett tudni, hová menekült. Orosz hírügynökségekhez eljuttatott közleményében kijelentette, továbbra is Ukrajna törvényes elnökének tartja magát, és védelmet kért Oroszországtól a szerinte ukrán szélsőségesekkel szemben. A kijevi tüntetőkkel szemben alkalmazott hatósági erőszak miatt nemzetközi körözést adtak ki Janukovics ellen.

A kijevi parlament ma szavaz a leendő ukrán kormányról. Az új kabinet névsorát szerda éjjel jelentették be a kijevi Függetlenség terén, Arszenyij Jacenyukot, a Julija Timosenko volt kormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetőjét javasolták Ukrajna miniszterelnökének. A februári tüntetések több vezéralakjának is miniszteri posztot szánnak. Az ügyvezető elnök azt ígéri, az új ukrán kormánynak kemény, népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia.

Most a kárpátaljai magyarok a legfontosabbak

Az ukrán helyzet miatt felállt operatív törzs munkájáról tájékoztatták csütörtökön az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát. A zárt ülésen résztvevő Lázár János szerint az események konszolidációja még messze van. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a legfontosabb most a kárpátaljai magyarok helyzetének rendezése.

– A magyar kormány több döntést is hozott az ukrán helyzettel kapcsolatban tegnap – közölte Lázár János. – Orbán Viktor miniszterelnök úr arra kérte Martonyi János külügyminisztert, hogy a V4-es külügyminiszterekkel közösen utazzon Kijevbe, majd Kárpátalján tájékozódjon a magyar közösség helyzetéről. Ezenkívül döntött a magyar kormány arról is, hogy nem fogadja el az ukrán döntést, amely a nyelvtörvény hátrányos módosítására vonatkozik és hátrányosan érinti a magyar kisebbséget. Javasolni fogjuk az Európai Uniónak, hogy Ukrajnával szemben a vízumkötelezettséget szüntesse meg – tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.