NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Remélik, hogy a folyamat befogadó lesz

Ukrajnában olyan konszolidációra van szükség, amelynek során tiszteletben tartják a demokratikus értékeket, és biztosítják a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogait – mondta Martonyi János külügyminiszter a visegrádi országok, valamint Bulgária, Románia és Görögország külügyminisztereinek budapesti találkozója után. A visegrádi négyek közös nyilatkozatban üdvözölték, hogy Ukrajnában megszűnt az erőszak, de arra is felhívták a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzet ingatag, és meg kell őrizni az ország függetlenségét és területi egységét.

  • 2014. február 24., hétfő 20:06
Vágólapra másolva!

Ukrajnában befogadó jellegű konszolidációs folyamatra van szükség, amelynek során tiszteletben tartják a demokratikus értékeket, és biztosítják a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogait – mondta Martonyi János külügyminiszter a visegrádi országok, valamint Bulgária, Románia és Görögország külügyminisztereinek találkozója után. „A regionális nyelvek használatáról szóló törvényt tegnap a kijevi Rada hatályon kívül helyezte. Ez nem jó hír, de egyidejűleg kaptunk arról is hírt, hogy egy új, ennél reményeink szerint jobb törvényt fog elfogadni az ukrán törvényhozás. Egyébként ezt a hírt ma délelőtt az ukrán nagykövet itt Budapesten, a vele folytatott megbeszélésen megerősítette” – mondta a külügyminiszter.

A visegrádi négyek szerint a regionális nyelvek használatáról szóló törvény hatályon kívül helyezése sérti a nemzeti kisebbségeket, és nem helyes olyan lépéseket tenni, amelyek feszültséget kelthetnek a nagyszámú orosz kisebbség körében. A külügyminiszterek támogatnak minden olyan erőfeszítést, amely Ukrajna stabilitását, gazdasági és politikai megújítását, fellendülését segíti. „Reméljük, hogy a folyamat befogadó lesz, és nem születnek olyan döntések, mint a vasárnapi regionális és kisebbségi nyelvek törvényének eltörlése. Ez egyébként érinti az Ukrajnában élő bolgár kisebbséget is, és a továbbiakban támogatunk minden olyan erőfeszítést, ami az ország stabilizálására irányul, amelynek célja, hogy olyan körülmények szülessenek, amik gyors gazdasági és politikai megújulást hoznak” – szögezte le Kristian Vigenin bolgár külügyminiszter.

A lengyel külügyminiszter úgy véli, hogy Ukrajnának azonnali pénzügyi segítségre van szüksége, amit az IMF-től meg is kaphat. „Nagyon sok makroökonómiai segítség áll Ukrajna rendelkezésére rögtön azután, hogy Ukrajna megállapodik az IMF-fel. Az IMF, biztos vagyok benne, hogy kreatív lesz ebben az új helyzetben, hogy segíteni tudjon Ukrajnán a pénzügyi nehézségekben. De el kell mondjam, hogy személyesen én nem hiszek abban, hogy ingyen pénzt adjunk az országoknak. Én a kifizetődő fáradozásban hiszek” – nyilatkozta Radoslaw Sikorski, aki hozzátette: az orosz állam korábban már felajánlotta, hogy állampapírokat vásárol, semmi sem mutatná jobban Moszkva jóindulatát, mint az, hogy ezt megteszi újra a bajban.