NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Ukrajna kettészakadása komoly veszély lenne

Az ukrán ellenzék hajlandó kormányt alakítani, ha nem kell együttműködniük Janukovics elnök pártjával – ezt Azrenij Jacenjuk, az ellenzék egyik vezetője mondta, akinek az államfő már a múlt héten felajánlotta a kormány vezetését. Az ellenzék az alkotmányt is módosítaná: elnöki helyett parlamentáris demokráciát akarnak. A tárgyalások hétfőn kezdődnek újra. Közben megérkezett Litvániába gyógykezelésére az ukrán tüntetők múlt héten brutálisan megvert vezetője, akit ismeretlenek elraboltak és megkínoztak.

  • 2014. február 03., hétfő 10:49
Vágólapra másolva!

Litvániában kezelik az ukrajnai tüntetések megkínzott vezetőjét. Dmitro Bulatov volt az, akit keresztre feszítettek és levágták a fél fülét. Azt mondta, elrablói oroszul beszéltek.

„Német és spanyol diplomaták is ajánlottak segítséget Dmitro Bulatov ügyében. A müncheni biztonságpolitikai konferencián Steinmeier német külügyminiszter is kiállt mellettünk” – mondta Klicsko.

Az ellenzék előrehozott parlamenti és elnökválasztást akar, a legújabb követelésük pedig az alkotmányreform. Azt akarják, hogy elnöki helyett parlamentáris rendszer legyen Ukrajnában. „Az a baj, hogy ez már nem politikai válság, hanem az állam válsága, ezért alkotmányreformot akarunk, hogy nőjön a parlament és a bíróságok függetlensége. A másik célunk, hogy megtartsuk Ukrajna egységét, mert a kettészakadás nagyon komoly veszély” – mondta egy ellenzéki vezető.


A 23 éves Ukrajna kettészakadását az orosz és az ukrán anyanyelvű lakosság sem támogatja, mert külön valószínűleg mindkét terület csődbe menne. „A két országrész nem életképes külön-külön, és még egy nagyon fontos: Ukrajnát az oligarchák irányítják valójában, akármelyik fél van hatalmon. Az oligarcháknak végképp nem érdekük, hogy a rablási terep megosztott legyen, még kisebb legyen” – mondta Stier Gábor, a Magyar Nemzet rovatvezetője.

Viktor Janukovics elnök az elmúlt négy napot kórházban töltötte, állítólag influenzás. Hétfőn kezdi újra a tárgyalást az ellenzékkel. Lemondani továbbra se hajlandó, de arra igen, hogy leváltsa a kormányt.