
Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap is kész hitelezni Ukrajnának. A vezető külföldi politikusok üdvözölték Julija Timosenko volt miniszterelnök szabadon engedését. A harkivi börtönből Kijevbe utazó politikus közölte: indul a májusi előre hozott elnökválasztáson.
Párttársai és közeli munkatársai fogadták a kijevi repülőtéren a harkivi börtönből szabadult Timosenkót szombat este. A volt ukrán kormányfőt két éve az oroszokkal kötött, előnytelennek tartott gázszerződés miatt ítélték el. A politikus mindvégig ártatlannak tartotta magát, az Európai Unió politikai indíttatásúnak tartotta a pert. „Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna a közeljövőben az Európai Unió tagja lesz. Hiszek ebben, minden meg fog változni” – mondta szabadulását követően Timosenko.
Nem sokkal később a volt miniszterelnök már a Függetlenség terén biztatta a tüntetőket. „Hősök vagytok, ti vagytok a legjobbak Ukrajnában!” – fogalmazott. Julija Timosenko azt mondta, a tüntetőknek addig kell maradniuk a téren, amíg befejezik, amit elkezdtek. Azt hangoztatta, hogy felelősségre kell vonni azokat, akik a karhatalmi erőszakért felelnek, szerinte évszázados szégyen lenne, ha megbocsátanának a vérontás elkövetőinek. „A börtönben ültem, és azt gondoltam, nincs nagyobb boldogság, mint megszületni és köztetek élni, mert ti vagytok a legjobbak. Most jó néhány fontos dolgot kell megtennünk: először is ide kell hozni a Majdanra Janukovicsot és az őt körülvevő söpredéket” – hangoztatta.
Közben az egészségügyi tárca közzétette a legfrissebb adatokat a kijevi összecsapások és a hatósági erőszak áldozatainak számáról. Eszerint eddig 88 halottat követeltek az utcai megmozdulások.
Azt továbbra sem tudni, hol van a leváltott államfő. Viktor Janukovics szombaton egy ismeretlen helyszínen készült felvételen arról beszélt, puccsnak tartja a leváltását, és nem szándékozik távozni posztjáról. Egyes értesülések szerint a volt elnök magángéppel próbálta meg elhagyni az országot, de a határőrök feltartóztatták, és a kelet-ukrajnai Doneckben van. Más hírek szerint Oroszországba szökött. Kormányának néhány tagját elfogták az ukrán-orosz határon, másoknak azonban sikerült átjutniuk.
Hivatali ideje alatt fényűző környezetben töltötte a hétvégéket Janukovics Kijevhez közeli rezidenciáján. Hajóját, hatalmas házát és parkját a tüntetők, újságírók vették birtokba. Az őrök kalauzolták őket, hogy megelőzzék a fosztogatást.
Magához tért a kórházban az a 21 éves lány, akit egy mesterlövész lőtt nyakon csütörtökön, miközben sebesülteket látott el a Majdanon. „Nagy csattanást hallottam, először azt hittem, gránát volt. A társaim mondták »Orvlövés talált el, vérzel!« A kezünk tiszta vér volt” – emlékezett vissza Oleszja Zsukovszka. A golyó a nyakán ment keresztül, szerencséjére egy artériát sem talált el. Megműtötték, orvosai szerint túl van az életveszélyen.
Közben az oroszbarát, Janukovics-párti Krím-félszigeten, Szevasztopolban több száz fős tömeg hősként fogadta a hazatérő különleges rendőri egységeket. Egy ellenzéki aktivista tiltakozott az ünnepség ellen, a férfit a tömeg megverte, ma kórházban ápolják.
A vezető külföldi politikusok üdvözölték Julija Timosenko szabadon engedését. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a demokratikus Ukrajna számára kulcsfontosságúnak tartja a független igazságszolgáltatást, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke pedig történelmi pillanatnak nevezte a volt kormányfő kiszabadulását. Az Egyesült Államok szerint a kijevi események közelebb vihetnek az erőszak beszüntetéséhez, az alkotmányos változáshoz és az előre hozott választások megtartásához.
Viktor Janukovics menesztése hírére léptek a nemzetközi szervezetek. A kijevi történések a G20 csoport pénzügyminisztereinek sydney-i tanácskozásán is téma volt. Ollie Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa azt mondta, Brüsszel kész jelentős pénzügyi támogatást adni Ukrajnának, ha lesz demokratikus úton létrejött kormánya, amely elkötelezett az intézményi és gazdasági reformok megvalósításában.
A Nemzetközi Valutaalap is kész hitelezni Kijevet. „Ha az ukrán kormány kéri az IMF támogatását, legyen szó politikai tanácsról vagy a gazdasági reformokhoz szükséges pénzügyi támogatásról, nyilvánvaló, hogy készen állunk, hogy megadjuk” – közölte Christine Lagarde IMF-vezérigazgató.
Az amerikai pénzügyminiszter azt mondta: az Egyesült Államok Oroszországgal együtt támogatja Ukrajnát, hogy visszatérjen a demokrácia, a stabilitás és a növekedés útjára. „Nagyon jót beszélgettem orosz kollégámmal. Széleskörű egyetértés van abban, hogy Ukrajnában gazdasági reformokat kell végrehajtani, és ki kell használni a nemzetközi támogatást az IMF-en és a kétoldalú kapcsolatokon keresztül. Ukrajnának ilyen gazdasági és politikai átmenetre van szüksége” – mondta Jack Lew.
Az oroszok Viktor Janukoviccsal az uniós társulási szerződés aláírásának elhalasztása után kötöttek 15 milliárd dolláros hitelszerződést. Ennek része egy 2 milliárd dollár értékű államkötvény-vásárlás is. A pénz folyósítását azonban a kijevi tüntetések miatt felfüggesztették. Janukovics leváltása után az ausztrál nagyvárosban tárgyaló orosz pénzügyminiszter csak annyit közölt, megvárják az új kabinet megalakulását, állítása szerint azért, hogy legyen kivel tárgyalni a kérdésről.