Északon maraton, délen zászlóégetés

Maratoni futóversennyel ünnepelték az államalapító Kim Ir Szen születésének 102. évfordulóját Észak-Koreában. A sportversenyen először vehettek részt külföldiek is. A szomszédos Dél-Koreában közben ismét Phenjan nukleáris programja ellen tüntettek.

  • 2014. április 15., kedd 12:35
Vágólapra másolva!

Maratonfutást rendeztek Észak-Koreában az ország alapítója, Kim Ir Szen születésének 102. évfordulóján. A futóversenyen most először külföldi amatőr sportolók is részt vehettek – a többi közt Kínából, Oroszországból, Németországból és Ausztriából is érkeztek futók a vasárnapi eseményre.

Az unoka, Kim Dzsong Un kedden ünnepélyes látogatást tett nagyapja mauzóleumába. A megemlékezésen több száz katona fogadott hűséget egyszerre a Kim dinasztiához. Kim Ir Szen az 1948-as alapítástól 1994-es haláláig vezette a kommunista államot, ekkor fia, Kim Dzsong Il vette át a hatalmat a diktatúrában.

Délen zászlót égettek

Dél-Koreában zászlóégetéssel emlékeztek meg az évfordulóról. A tüntetés résztvevői a Phenjan katonai akciói ellen demonstráltak. „Észak-Korea rakétákat lőtt ki a Japán-tengerbe, és a jelentések szerint zsinórban a negyedik nukleáris tesztre készül. A dél-koreai nép elítéli az északi diktatúrát és a mai ünnepnapot, Kim Ir Szen születésnapját” – fejtette ki Park Csan-Szung, a tüntetők vezetője.

Az észak-koreai atomprogram ügyében hétfőn üléseztek az Egyesült Államok és Kína képviselői. A két ország várhatóan összehangolt választ ad arra, hogy Phenjan március végén újabb nukleáris tesztekkel fenyegetett.