17 illegális bevándorló hajózott a halálba

Tizenhétre emelkedett a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon hétfőn történt hajóbaleset áldozatainak a száma. Az olasz kormány az EU segítségét kérte. Az illegális bevándorlás is hozzájárul ahhoz, hogy a térségben és Európában megerősödtek az euroszkeptikus és radikális pártok.

  • 2014. május 15., csütörtök 12:44
Vágólapra másolva!

Hét méter magas kerítés választja el egymástól Marokkót a Spanyolországhoz tartozó Melillától. Itt próbálnak meg legtöbbször az EU-ba jutni az afrikai bevándorlók. 2014 első négy hónapjában már 1600 ember jutott át a kerítésen. A spanyol hatóságok megkettőzték Melilla őrzését. Tér- és hőfigyelőket is használnak.

– Minden uniós országnak egységes kezelési politikájának kellene lennie a bevándorlókat illetően. Így szabályozott lenne a bevándorlás és azok, akik Európába kívánnak jönni, már a hivatalos határon tehetnék ezt meg az irataikkal és nem az életüket kockáztatva, vagy bűnözők segítségével. Így lenne esély arra, hogy integrálódnak az unió 28 országának valamelyikébe, mind társadalmilag, mind munkaügyileg – mondta Abdelmalik El Barkani, melillai kormányzati képviselő.

Az eddig amúgy a bevándorlókkal szemben elnéző spanyol kormány is azt mondja: szigorítani kell az ország határainak védelmét.

A Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon hétfőn történt hajóbaleset, az áldozatok száma azóta tovább emelkedett. Az olasz belügyminiszter, Federica Mogherini az Európai Unió segítségét sürgette az illegális bevándorlás kezelésében. 2014 kezdete óta 36 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba. „Az idei év első négy hónapját ha összehasonlítjuk a tavalyi év első négy hónapjával, akkor 800 százalékos a növekedés és ez egy nagyon buta dolognak köszönhető. Az idő jó volt, ami valahol nekünk is jó volt, nagyjából előre láttuk a nyári szezont és a tenger is nyugodt volt. Másodsorban viszont a konfliktusok elterjedtek, a tengeren közlekedő emberek száma növekszik és Líbiának nincs határőrsége, se kormánya, csak két miniszterelnöke egyszerre. Mi mást várhatnánk?”

Az uniós parlamenti választások előtt a gazdasági válság és a megnövekedett bevándorlás miatt soha nem látott mértékben erősödtek az euroszkeptikus és radikális pártok az unió tagállamaiban.