Íme, a szankciócsomag

Putyin és Lavrov is rákerült a szankciós listára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor bejelentette az Oroszország elleni szankciócsomagot, amelyet véglegesített európai uniós kollégáival.

  • 2022. február 25., péntek 18:46
Vágólapra másolva!

A Külügyek Tanácsa erős és robosztus szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az EU egységet mutatott és Magyarország ennek a részese volt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

A tárcavezető a külügyminiszteri tanácsülés után kifejtette: a csomag öt fő pontból áll, tartalmaz pénzügyi korlátozásokat oroszországi vállalatokkal és elsősorban bankokkal szemben. Másodikként az energiaszektort érintő korlátozások szerepelnek benne, harmadikként pedig a légiközlekedési ágazatot érintő korlátozások - közölte.

Elmondta: negyedikként tilos a kettős felhasználású termékek és technológiák exportja is, ötödikként pedig "személyek listázására került sor". Oroszország elnöke és külügyminisztere is rajta van ezen a listán, de nem a beutazás, hanem a vagyonbefagyasztás tekintetében - tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: magyar szempontból fontos volt, hogy az elfogadott szankciós csomag ne veszélyeztesse az ország energiaellátását és a rezsicsökkentés vívmányainak a fenntartását. Jó hír, hogy a csomag nem sodorja veszélybe a magyarországi energiaellátás biztonságát - jelentette ki.