
"John Healey egy új automrakétákat hordozó tengeralattjáró-program elindítása kapcsán nyilatkozott, amely a 2030-as évek elejére megújítaná a szigetország elrettentő erejét. Healey hangsúlyozta: a brit nukleáris arzenál jelenleg is hadra fogható, és nem csupán az Egyesült Királyságot, hanem az egész NATO-t védi. Mint mondta, Párizs példát vehetne Londonról: a francia nukleáris doktrína szerint ugyanis a francia atomfegyverek csak Franciaország elleni támadás esetén bevethetők.
Healey megjegyzése akár diplomatikus reakcióként is értékelhető Macron francia elnök korábbi kijelentésére, miszerint a tervezett 150 milliárd eurós európai fegyverkezési alapból csak uniós országoktól lehetne fegyvereket vásárolni – és így a brit védelmi ipar nem részesülhetne a megrendelésekből.
A jelek szerint tehát nem felhőtlen a viszony a most alakuló Tettre készek koalíciójának két vezető állama között, de továbbra is folynak a tárgyalások arról, hogy milyen módon lehetne biztosítani egy esetleges ukrajnai tűzszünetet és békét. A brit miniszterelnök szerint ugyanis biztosítás nélkül az orosz vezető biztosan megszegné a békemegallapodást.
Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a britek az ukrán légtér és a tengeri útvonalak védelmében venne részt, míg a szárazföldi egységeket más államok biztosítanák. A BBC tudósítója szerint 20 ezres nagyságú kontingensben gondolkodnak, amely a frontvonaltól távolabb vetnének be az ottani, kritikus objektumok védelméhez.."