NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Hogy kerülnek kínai katonák Ukrajnába?

Hogy kerülnek kínai katonák Ukrajnába?

Brüsszeli magas rangú kínai diplomaták szerint „elképzelhető”, hogy kínai katonák vegyenek részt az ukrajnai békefenntartó erőkben, sőt ez kifejezetten „kívánatos lenne” az európai biztonság szempontjából – írja a német Welt am Sonntag.

  • 2025. március 22., szombat 21:45
Vágólapra másolva!

Brüsszeli diplomáciai körök szerint „Kína bevonása a »készségesek koalíciójába« növelhetné Oroszország elfogadottságát az ukrajnai békefenntartó csapatokkal szemben” – írja a Welt Online. A kínai békefenntartó katonák esetleges európai jelenléte azonban számos diplomáciai akadályt is felvet.

Emmanuel Macron francia elnök ugyanis csütörtökre újabb csúcstalálkozót hívott össze az Ukrajnát támogató európai vezetőknek. „Jövő csütörtökön tartjuk a készségesek koalíciójának csúcstalálkozóját” – jelentette be Macron most csütörtökön, a brüsszeli EU-csúcs után.

A legfőbb célom, hogy határozott, az eddigieknél sokkal konkrétabb elköteleződés történjen Ukrajna támogatására” – fogalmazott a francia államfő.

Macron hozzátette, hogy Volodimir Zelenszkij elnököt is meghívta a párizsi Ukrajna-csúcsra. Mind Macron, mind Keir Starmer brit miniszterelnök készen áll arra, hogy Moszkva és Kijev közötti tűzszünet esetén békefenntartó csapatokat küldjön Ukrajnába. Ezt az elképzelést azonban Moszkva eddig határozottan elutasította.

Forrás: Origo

Fotó: AFP