NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Szlovákia déli részén több tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájás előfordulását

Szlovákia déli részén több tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájás előfordulását

Szlovákia két déli járásában, a komáromi és dunaszerdahelyi járásokban, azokon belül három szarvasmarha-tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájásjárvány előfordulását - jelentette be Richard Takác szlovák mezőgazdasági miniszter pénteken.

  • 2025. március 21., péntek 13:41
Vágólapra másolva!

"Nagyon komoly és nagyon nagy problémáról van szó. Egyidejűleg ezzel a bejelentéssel azt is szeretném elmondani, hogy a mai kormányülés után az ügyben összeül a nemzeti járványügyi bizottság is" - mondta a szlovák agrárminiszter, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

A tárcavezető rámutatott: bízik benne, hogy az ötven év után először előforduló vírusos fertőzést sikerül megállítani. Aláhúzta: a tenyészetekben, ahol a fertőzés előfordulását megerősítették, a teljes állatállományt meg kell semmisíteni.

A betegség szlovákiai előfordulásával kapcsolatban a ma7.sk felvidéki magyar hírportál a szaktárca információira hivatkozva azt írta: a fertőzést Medve, Csiliznyárad és Baka községek tenyészeteiben mutatták ki.

MTI