NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Bukta Adidas-szeződését a szövetség a doppingbotrányok miatt

Már az Adidas sem bízik a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben. A sorozatos doppingbotrányok miatt egy nyolcmillió dolláros szerződést mondtak fel.

  • 2016. január 25., hétfő 13:15
Vágólapra másolva!

Tizenegy év után hagyja el az egyik német sportszergyártó cég a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF) – értesült a BBC. A szerződésük csak négy év múlva járt volna le. A szövetség egyik legnagyobb szponzora a sorozatos doppingbotrányok miatt mondja fel a nyolcmillió dolláros szerződést.

„Igen, az IAAF jobban is figyelhetett volna arra, hogy mi zajlik. Vagy netán birtokában volt ilyen információknak? Nem. Mindent a helyére kell raknom, hogy a mostani vezetés és az utód vezetés – beleértve az én utódomat is – ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy nem érti egy szervezet napi működését” – fogalmazott Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke.

Az elnök olyan változtatásokat szorgalmaz, amelyekkel vissza tudják nyerni a bizalmat. „Nagyon fontos, hogy nekikezdjünk azoknak a dolgoknak, amelyeket el kell végeznünk a változás érdekében. A közvélemény, az atléták, a szponzorok és a média azonnal megítél minket a változtatások tükrében. Nem könyöröghetünk nekik bizalomért, ki kell érdemelnünk, és nem lehetünk elutasítók. Dick Poundnak teljesen igaza van, ez hosszú út lesz. Változtathatunk, és a változásokat gyorsan végre is hajthatjuk. A megítélés megváltoztatása viszont időt vesz igénybe” – tette hozzá Coe.

Nemrég derült ki, hogy az IAAF-et korábban irányító Lamine Diack anyagi ellenszolgáltatásért doppingeseteket tussolt el, és sportolókat zsarolt meg. A francia ügyészség pénzmosás és vesztegetés gyanújával vádat is emelt ellene.

A másik botrány Oroszországhoz kötődik: a német ARD televízió dokumentumfilmje feltárta, majd a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség független bizottsága megerősítette, hogy az ország atlétái szisztematikusan doppingoltak. Emiatt az orosz atléták jelenleg nem versenyezhetnek, és veszélyben van a riói olimpiai indulásuk is.