

Kialakult a negyeddöntők párosítása az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál David Ferrer és a második helyen kiemelt Andy Murray csatlakozott a legjobb nyolc mezőnyéhez.
Nem sok sikerrel próbálta megnehezíteni Andy Murray dolgát a hazai közönség előtt teniszező Bernard Tomic az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében. A brit játékos két 6:4-re megnyert szett után a harmadik játszmát rövidítés után hozta.
Murray ellenfele a negyeddöntőben a korábban Nadalt is búcsúztató David Ferrer lesz. A 8. helyen kiemelt spanyolnak is elég volt három játszma az amerikai Isner ellen.
A legizgalmasabb nyolcaddöntőt a kanadai Milos Raonic vívta a 2014-es győztes Stanislas Wawrinkával. A svájci 0:2-es szetthátrányból egyenlített, többre azonban már nem futotta erejéből a 24 ászt ütő Raonic ellen. A kanadai a francia Monfilsszal játszik majd az elődöntőért.
A nőknél kisebb meglepetésnek mondható a brit Konta háromszettes győzelme Makarova ellen, míg a fehérorosz Azarenka gond nélkül jutott a negyeddöntőbe.