

Ma este folytatódnak a BL nyolcaddöntői – a Manchester Unitedet kiejtő Wolfsburg Belgiumban, a Real Madrid pedig Rómában igyekszik venni az első akadályt.
Nem félti csapatát a Real mestere. Az edzőként első BL-meccsére készülő Zinédine Zidane szerint a királyi gárda jó formában van, győzelemmel szeretne távozni Rómából. „Meglátjuk, hogyan sikerül. A csapatot nem féltem, de nem foglalkozom a múlttal sem. Szeretnénk győzni Rómában, aztán természetesen a visszavágón is, és így továbbjutni. Mindent megteszünk ezért” – mondta az egykori aranylabdás sztár.
A Real veretlenül jutott tovább az A csoportból, a Roma azonban megizzadt kvartettjében.
A másik esti mérkőzésén a Manchester Unitedet a csoportból kiejtő Wolfsburg a Genttel csap össze. A német gárda edzője szerint alaposan fel kellett készülni az ellenfél játékából, mert a belgák képesek újabb meglepetésre. „A Gent minden tiszteletet megérdemel. Minden aspektust megvizsgáltunk a játékukban, és a két meccsen egyaránt száz százalékot kell nyújtanunk, ha negyeddöntőbe akarunk jutni. Nagyon nehéz lesz, de készen állunk” – mondta Dieter Hecking.
Mindkét mérkőzés este háromnegyed kilenckor kezdődik.