NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Kézilabda: Elek és Martin irányít, a férfiak kapitány nélkül

Elek Gábor és Ambros Martin irányítja a magyar női kézilabda-válogatottat a következő 4 meccsen – munkájukat Siti Beáta korábbi válogatott játékos segíti. A férficsapattól távozik Talant Dujsebajev, utódjáról később döntenek. Közben a szövetség elvi állásfoglalásokat hozott, amivel megreformálnák a magyar kézilabdát. A riói olimpia lesz az első, ahol sem a férfi, sem a női magyar válogatott nem szerepel.

  • 2016. február 02., kedd 19:05
Vágólapra másolva!

„Sokszor elmondtam, mikor felkértek erre a munkára, hogy én segíteni jöttem ide, ártani nem szeretnék a magyar kézilabdának, de segíteni, ameddig tudok, addig fogok.”

Bár a riói olimpia lesz az első, ahol sem a férfi, sem a női magyar válogatott nem jutott ki, ennek ellenére a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke nem gondolkodik a lemondásról, sőt az elnökséggel karöltve reformokra készülnek a hazai kézilabdában.

A szövetség hat elvi állásfoglalást hozott. Új szempont lép életbe a kapitányválasztásnál, több szerephez juttatnák a magyar játékosokat a hazai bajnokságban, újjászerveznék az edző- és utánpótlás-bizottságot, valamint cél, hogy a válogatottak többet tudjanak együtt készülni. Továbbá létrehoznának egy tudományos munkacsoportot, valamint rávennék a klubokat, hogy jelentősebb összegeket fordítsanak az utánpótlásra.

„A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége első pontban elvi állásfoglalást hozott arról, hogy a mindenkori magyar szövetségi kapitánynak életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia. Talán ez nem szorul különösebb magyarázatra, abban hiszünk, hogy aki itt él, látja a bajnokság játékosait, látja a mezőnyt, véleményünk szerint jobb döntéseket tud hozni, a saját szakmai álláspontját jobban alá tudja támasztani” – mondta Kocsis Máté, a szövetség elnöke.

A női csapatot Elek Gábor és Ambros Martin irányítja a következő négy meccsen – köztük két Eb-selejtezőn. „Erre a négy mérkőzésre a lehető legjobb tudásunkkal fogjuk segíteni Siti Beával és Ambros Martinnal a magyar nemzeti válogatottat, mert nagyon fontos, hogy a sportág ebből a pillanatnyi gödörből kiemelkedjen” – mondta székfoglalójában Elek Gábor.

A két szakember a rivális Ferencváros, valamint a Győr edzői, a szövetségben ennek ellenére biztosak a közös munka sikerességében. „Száz százalékig biztos vagyok benne – mert különben nem is vettem volna fel ezt a lehetőséget –, hogy meg fogják oldani. Van annyira profi mind a két szakember és annyira maximalista is, hogy tudják, hogy mi a legjobb a magyar kézilabdának” – vélekedett Pálinger Katalin egykori klasszis kapus, a Magyar Kézilabda Szövetség női szakágért felelős alelnöke.

A férfiválogatott éléről közös megegyezéssel távozott Talant Dujsebajev, az utódjáról a későbbiekben fognak dönteni.