

Jó esély van arra, hogy mind a női, mind a férfi-vízilabdaválogatott az első helyen végezzen a csoportjában, ebben az esetben már könnyen elődöntősök lehetnek, ott pedig bármi megtörténhet – mondta Newsroom című műsorunkban Kemény Dénes.
A Magyar Vízilabda-szövetség elnöke szerint a szervezés körüli viták és visszásságok híre bár eljut a sportolókhoz, de szerinte nem fogja befolyásolni a teljesítményüket.
„Hogy milyen a hangulat? Amikor ott voltam, soha senki ilyesmit nem kérdezett. Nagyon eredménycentrikusak a fiúk és a lányok, és mindenkivel ha váltok egy-két szót, azt érzékelem, hogy mint a versenylovak, már alig várják, hogy induljon a verseny. Nem érdekli őket semmi más, ami roppant pozitív hozzáállás. Nyilván a hírek azért mindenkihez eljutnak. Igazság szerint én is átlépem, mert az a dolgom mint elnöknek meg az elnökségnek, hogy minden feltétel, amit a kapitányok és a játékosok szeretnének, ha indokolt, akkor teljesüljön” – mondta Kemény Dénes.
Tekintse meg a teljes interjút!