
66 év után nyílt újabb gyűjteményes kiállítás Koszta József festő képeiből. Utolsó gyűjteményes tárlatát halála előtt egy esztendővel, 1948-ban rendezték meg. Akkor a művész mintegy száz alkotását láthatta a közönség. Hódmezővásárhelyen a Tornyai Múzeumban most mintegy 150 képből álló tárlat nyílt, ahol a művész kevésbé ismert alkotásai, korai portréi mellett aktképei is láthatók.
A kiállított képek a szentesi Koszta József Múzeumból, a Magyar Nemzeti Galériából és a Kogart-gyűjteményből érkeztek Hódmezővásárhelyre. A tárlat a festmények és grafikák mellett dokumentumokat, fotókat, személyes tárgyakat is bemutat. „Mindaddig, amíg Budapesten nincs Koszta Józsefnek ilyen gyűjteményes kiállítása, addig Hódmezővásárhely Magyarország kulturális fővárosa” – fogalmazott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter.
Koszta József 1861-ben született Erdélyben, a nagybányai és a szolnoki művésztelep után egy szentesi tanyán telepedett le. „Koszta József azt mutatja meg nekünk, hogy miből is lettünk, hogy kikből lettünk mi mai magyarok, kiknek az ereje, kiknek a szépsége, kiknek a gondja munkál bennünk, hogy honnan van az erőnk, ha van. Ha nincs, ha fogyóban van ez az erő, akkor honnan vehetünk. Ezektől a magyaroktól, ettől a magyartól, Koszta Józseftől. Azt is megmutatja nekünk, hogy kik lehetnénk mi magyarok újra és újra” – tette hozzá Balog.
Hódmezővásárhely fideszes országgyűlési képviselője szerint Koszta József egyedi módon ábrázolta az alföldi tájat. „A síkvidéki emberek számára a hegyvidékiekkel szemben nagyon fontos az a határtalan érzés, és az a határtalanság, amelyet Koszta József ragadott meg legjobban ezeken a képeken, és amely távolba tekint, előrenéz, ugyanakkor merengő alkat és mégiscsak próbálja a helyet és a tájat értelmezni és értékelni” – fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A tárlat június végéig látható a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban.