NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

Még a fagylaltba is kevertek a medvehagymából

Tízezer érdeklődőre számítanak a hétvégén a 11. Orfűi Medvehagyma Fesztiválon. Hollandiából és Németországból is érkeztek vendégek, hogy megkóstolják a Mecsekben szedhető növényt.

  • 2014. április 13., vasárnap 14:40
Vágólapra másolva!

A margarin, a sajt és a húspogácsa mellett még a fagylaltba is kevertek a fokhagyma ízére emlékeztető növényből az orfűi fesztiválon. „Medvehagymafagyit vettem, és elég kellemes íze van, de azért furcsa is. Kíváncsiságból megkóstoltam” – mesélte a Hírt TV-nek egy látogató.

A fesztivált 11 éve rendezik meg, hogy felhívják a növény jótékony hatására a figyelmet. Idén már külföldről is érkeztek Orfűre, tehát a turizmus fellendítésében is segít a Mecsekben található növény.

„Orfű turizmusának csak egyetlen problémája van: a rövid szezon. Ez viszont most áprilisban kicsit kinyújtja a szezont, főleg azért, mert nagyon sokan már összekötik a túrával a medvehagymát. Tehát nem csupán a fesztiválra érkeznek, hanem eljönnek a hét elején, és a medvehagyma-fesztivállal teljesedik be a programjuk” – mondta Serényi Ákos főszervező.

A medvehagymát nemcsak az aromája, hanem a jótékony hatásai miatt is szeretik, a növény ugyanis jó a gyomor- és bélpanaszokra, de akár külsőleg, a sebek gyógyítására is alkalmas. A medvehagymát idén a jó időnek köszönhetően már februárban elkezdték szüretelni a Mecsekben, azonban csak a virágzásáig lehet szedni, azután már fogyasztásra alkalmatlan.