NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

A Szent István Rend világáról nyílt kiállítás

Kiállítással emlékezik a Szent István Rend megalapításának 250. évfordulójára a Magyar Nemzeti Múzeum.

  • 2014. május 05., hétfő 19:09
Vágólapra másolva!

Csaknem négyszáz műtárgyat, jelvényt, korabeli dokumentumot és díszöltözéket mutatnak be. A Szent István Rendet 1764-ben Mária Terézia alapította, a polgári érdemek, illetve az államnak tett szolgálatok jutalmaként. A díjazottak között volt Andrássy Gyula, Arany János és Munkácsy Mihály is. A rendet 1946-os megszüntetése után, 2011-ben Magyar Szent István Rend néven alapították újra, a rendhez tartozó elismerést 2013-ban adták át először, akkor Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó és Lámfalussy Sándor közgazdász kapta meg.

– A köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma – fogalmaz a Szent István Rend érdemszerzést definiáló jelmondatában. E gondolat történelmi hagyománya, időtálló üzenete kötelez bennünket, amikor a megújuló Magyarország címerének és zászlajának használatáról szóló 2011. évi 202. törvény megalkotását határoztuk el, amelyben újjászületett a Magyar Szent István Rend, mely a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rend megújításaként a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.