Így készülnek a vízimentők

Toborzással és hét mentőhajóval készülnek a nyári szezonra a vízimentők. A sürgősségi hajók tavaly több mint 50-szer mentettek életet. A szolgálat elsősorban a strandokra keres vízimentőket – a tanfolyamok májusban indulnak.

  • 2014. május 04., vasárnap 20:36
Vágólapra másolva!

A tavalyi szezonban szinte minden héten riasztották a Rupertet, a Balaton legnagyobb és legjobban felszerelt mentőhajóját. Tihanyban állomásozik, 50 kilométeres körzetben 15 percen belül odaér a helyszínre, ahol segítségre van szükség. A Rupert mellett további hat mentőhajó teljesít nyáron szolgálatot a tónál. „A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata idén is hét mentőhajóval, öt mentőbázison áll a bajba jutottak rendelkezésére, ebből két sürgősségi betegellátó hajó, ami az Országos Mentőszolgálat rendszerével közösen látja el a bajba jutottakat. A többi hajóink pedig a hirtelen hajós problémák ellátásában vesznek részt” – mondta Szedlák-Kun Péter mentőhajó-vezető.



A leendő vízimentősök is készülnek a szezonra. A Balaton leglátogatottabb strandjaira 300, szakvizsgával rendelkező 18 év feletti fiatalt várnak. „Azért, hogy ez a 250-300 fő, aki évről-évre nálunk dolgozik, idén nyáron is biztonsággal meg legyen, olyan lehetőséget nyújtunk most a fiatalok számára, hogy a tanfolyami díjnak a 80 százalékát le tudják dolgozni. A részükről valóban csak egy kismértékű pénzügyi hozzájárulás szükséges ahhoz, hogy a tanfolyamot elkezdjék” – nyilatkozta Lengyel Norbert csoportvezető.

A szolgálat az egyik legfontosabb feladatának továbbra is a megelőzést tartja: ezért a veszélyekre már a parton felhívják a fürdőzők, sportolók és hajósok figyelmét. Az elmúlt években a statisztikák szerint emiatt számottevően csökkent a vízi balesetek száma.