
„Egy bizonyos nézőpont” – ez a neve annak a kategóriának, amelyben a Fehér Isten című alkotás megnyerte a fődíjat. Ez a művészfilmek kategóriájának számít, de sok ismert név is megjelenik a résztvevők között. Az elismeréseket egy filmrendezőkből és filmes szakemberekből álló nemzetközi zsűri ítéli oda.
„Persze, itt köszönettel tartozom a csapatomnak, és mélységesen hálás vagyok annak a kétszáz kutyának, amelyek együtt működtek velünk. Ez a díj ugyanakkor nagyon jelentős a filmkészítés szabadsága szempontjából, mert védelmezi a független alkotókat, ezért nagyon köszönöm” – mondta a rendező, Mundruczó Kornél. Nemcsak a rendező kapott díjat, hanem a film négylábú főszerepét, a Hagent alakító két kutya elnyerte a legjobb kutya alakításért járó Kutya Pálma díjat is. A Fehér Isten egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el. A filmhez menhelyekről válogatták össze a kétszáz kutyát. „Ez a film a kezdetektől fogva a szívemből jön. Ez a leginkább partizán alkotás, amelyet valaha csináltam, és azt hiszem, a közönség és a zsűri is erre reagált, ezért nagyon-nagyon boldog vagyok” – fogalmazott a rendező.
A magyar–svéd–német koprodukcióban, több mint 700 milliós költségvetéssel készült film gyártását 280 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.