
Posztumusz lovagkeresztet adományozott az osztrák hadügyminiszter a Kossuth-díjas Méhes Györgynek. A kitüntetést az író fia vette át a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az ünnepségen György Attila író munkásságáért Méhes György-nagydíjat, míg Varga Edgár László költő első verseskötetéért Méhes György-debütdíjat vehetett át.
Méhes György nemcsak íróként, hanem emberként kapja a díjat – indokolta az osztrák hadügyminiszter döntését Rüdiger Stix. A német nyelvterületen is népszerű írót az Osztrák Tisztek Egyesülete javasolta a posztumusz lovagkeresztre. Méhes kettős szorításban alkotott – mondta Szőcs Géza. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben Romániában tombolt az osztályharcos szemlélet, és az akkor még kétmilliós magyarság nyelve is gyanúsnak számított.
A lovagkeresztet a 2007-ben elhunyt író fia vette át. „Számunkra a legcsodálatosabb az, hogy nap mint nap vele lehettünk. Együtt ebédeltünk a szalonunkban és hallgathattuk őt, egy csodálatos embert, aki a sok megpróbáltatás ellenére mindig-mindig egy vidám ember maradt” – mondta Nagy Elek.
„Valamikor egy nagyon okos ember azt mondta, hogy az alkotóemberek egyetlen földi öröme a kortársak irigysége” – ezt már György Attila erdélyi író-újságíró mondta, aki irodalmi munkásságáért vehette át a Méhes György-nagydíjat. A kitüntetést még a nagy mesélő, Méhes György alapította a Kossuth-díjjal járó összegből, hogy minden évben az erdélyi magyar irodalom legjelentősebb művészeit és elsőkötetes alkotóit jutalmazzák vele. A Méhes György-debütdíjat az idén Varga Edgár László vehette át a Cseréptavasz című kötetéért.