NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes

Üresen állt, most felújítják

A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hét éve üresen álló salgótarjáni épülete.

  • 2014. május 14., szerda 11:26
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hét éve üresen álló salgótarjáni épülete. Az intézményt most állami forrásból felújítják, a Nógrád Megyei Levéltár októberben költözhet be az épületbe. „Itt, most, Nógrád megyében nagyon fontos lépést teszünk. Ez a második, hiszen Fejér megyében már felújítottuk és átadtuk a volt megyei levéltárat, most pedig a salgótarjáni következik. 180 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma ehhez a fejlesztéshez, és még az idén be tudjuk fejezni a munkát” – mondta Halász János kulturális államtitkár.