
Már 5 nappal a tábor kezdete előtt megkezdték a felkészülést az önkéntesek a tábor helyszínén, Ágotafalván. Nemcsak technikai felkészülés történik az 500 gyermek fogadására, a lelkületet is meghatározza Kothencz János, a Szent Ágota Alapítvány főigazgatója.
A felemelő és támogató légkör már a gyerekek érkezésekor egy szeretetburokba vonja őket.
A táborban rengeteg program, játék, közösségi élmény teremti meg azt a légkört, amelyben egy gyermek felszabadulhat, és gyógyulhat is egyben.
A délutáni közösségi programok mellett minden napra jut lelki táplálék is. Terápiás szakemberekkel játékos módszerekkel dolgozhatják fel és lephetik túl megélt traumáikat az állami gondozottak.
Az idei tábor terápiás témái a bizalom, a kiszolgáltatottság, és a jövőkép. Mindezekhez pedig olyan emberek is megosztják saját tapasztalataikat, akik megélték és felépültek ugyanezekből a krízisekből. Misi többször is megélte a kiszolgáltatottságot, amikor visszakerült vér szerinti családjához.
A kiscsoportos foglalkozásokban olykor mély sebek szakadnak fel, és innen kezdődhet el a gyógyulás a kölcsönös megértésben feloldódva.
Továbbiak a témában

Az illúzió ára: amikor a 70%-os kedvezmény valójában ráfizetés – A Radar útmutatója a tudatos vásárláshoz + videó

Az Utolsó vacsora a Tháliában: kortárs feszültségek a színpadon, a Radar a kulisszák mögött + videó












