Gyűjtést indít a Fidelitas, a kárpátaljai diákokat segítenék

A kárpátaljai magyar diákok étkeztetésének támogatására indít adománygyűjtést a Fidelitas. Az akció október végéig tart. A felajánlásokat az erre a célra létrehozott internetes oldalon fogadják majd, de a következő hónapokban Budapest közterein becsületkasszás süteményárusítást is terveznek, ősszel pedig egy jótékonysági koncert is lesz. Az összegyűlt pénzt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közreműködésével a Verecke Alapítványnak juttatják majd el.

  • 2015. június 06., szombat 19:08
Vágólapra másolva!

„Az élet Kárpátalján abban tér el az eddigiektől, hogy sokkal nehezebb az ottmaradás, a boldogulás. Sokkal nehezebb a mindennapokhoz szükséges különböző produktumoknak a beszerzése, de ettől függetlenül az embereknek megvan a kedve, az emberek nem szeretnék elhagyni Kárpátalját” – mondta Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezetének elnöke.