
3,5 milliárdot csaltak el
Mintegy 3,5 milliárd forint adót csalt el az a bűnszervezet, amely Kelet-Magyarország vezető vasipari termékeket forgalmazó társaságának számított. A cég vezetőire idén májusban csaptak le a NAV nyomozói, az akkor lefoglalt dokumentumok alapján az elmúlt napokban pedig újabb, ezúttal négy megyét, köztük Hajdú-Bihart érintő akciót hajtottak végre: ennek eredményeként egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak le többek között gépjárműveket és egy hajót, illetve lakásokat is zároltak.
Négy megyében tartott házkutatásokat az elmúlt napokban több mint száz pénzügyi nyomozó, két újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe, és további egymilliárd forintnyi vagyont zároltak az eddigi három milliárdon túl. A Szlovákiából vasipari termékeket importáló áfacsalók a számlagyárba egy üzemet is bevontak. „Ez a termelőüzem gyakorlatilag az ipari termeléshez szükséges alapanyagot szerezte be – mondhatjuk nettó áron – Szlovákiából a bűnszervezet által biztosított stróman gazdasági társaságokon keresztül, az említett céghálón keresztül számlázva” – mondta Lengyel Tibor, a NAV regionális bűnügyi igazgatója.
A 13 gyanúsítottból 5 fél éve előzetes letartóztatásban ül. A keresztapák a börtönből is igyekeztek hátráltatni a nyomozást, amiben egy ügyvéd játszott velük össze. „A bűnszervezet vezetői, irányítói az előzetes letartóztatásuk alatt korlátozottan ugyan, de próbálnak együttműködni: próbálják a még meg nem talált bizonyítékokat eltüntetni, a számláikon lévő pénzösszegeket elosztani, és a szóba jöhető, potenciális tanúkat befolyásolni” – tette hozzá Lengyel Tibor.
Az adóhatóság regionális bűnügyi igazgatója azt mondta, hogy a csalássorozat felgöngyölítésének vége felé járnak, több gyanúsított várhatóan nem lesz, a 4 milliárdos lefoglalt vagyon pedig fedezi a költségvetésnek okozott kárt.













