
„Életveszély, így nem lehet kormányozni” – Németh Balázs szerint Magyar Péter tönkreteszi Magyarországot
Ki fog derülni, hogy jobban működött az ország korábban – mondta el a Fidesz országgyűlési képviselője, aki szerint a miniszterelnök nekiviszi a falnak a magyar gazdaságot.
Magyar Péter korábban ódákat zengett az Ókovács Szilveszter által vezetett Operaházról, hétfői menesztésekor pedig már „rémuralomról” beszélt – került szóba a HírTV Napindító című műsorában, ahol Németh Balázs volt a vendég. A Fidesz országgyűlési képviselője erősen fogalmazott Magyar Péter fenti két erős ellentmondást tartalmazó megnyilvánulását értékelve.
– Életveszély, így nem lehet kormányozni, összevissza beszél minden ügyben – vélekedett Németh Balázs.
Emlékeztetett arra is, hogy korábbi bejelentését meghazudtolva állította le 12 órán belül az Otthon Start programot, több ezer fiatalt hozva ezáltal kellemetlen helyzetbe.
– Ennek ez lesz a vége, hogy Magyar Péter nekiviszi a falnak a gazdaságot, és tönkreteszi Magyarországot – figyelmeztett Németh Balázs, aki szerint szintén képtelenség a miniszterelnök azon állítása, miszerint a Wekerle Plusz program jobb konstrukció, mint a Fidesz-kormány alatt kidolgozott Otthon Start, miközben utóbbival 55 ezer forinttal kevesebb törlesztővel lehetett lakást vásárolni.
Ki fog derülni, hogy jobban működött az ország korábban
Tele van a TikTok és a Facebook emiatt csalódott emberekkel, „Pankotai Lilikkel, tiszás károsultakkal, tiszás ügyvédekkel”.
Ki fog derülni, hogy jobban működött az ország korábban, mint most Magyar Péter alatt – húzta alá Németh Balázs.














