NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei

Már barátnője diplomaosztóján is ott volt Matolcsy

Matolcsy György már 2010-ben ott volt mostani barátnője, Vajda Zita diplomaosztó ünnepségén – írja a Népszabadság.

  • 2016. október 08., szombat 10:57
Vágólapra másolva!

A lap egy fotót közölt, amelyen Matolcsy György akkor még nemzetgazdasági miniszterként a rokonok és ismerősök soraiban áll. A lap emlékeztet: Vajda Zita a diplomaosztó előtt két nappal, 2010. július 1-jén lett a Nemzetgazdasági Minisztérium alkalmazottja.

A Népszabadság korábban azt írta: Vajda Zita 2010-ben tűnt fel a Nemzetgazdasági Minisztériumban, majd követte Matolcsy Györgyöt az MNB-hez is. Feladata a jegybankelnök külföldi útjainak szervezése volt, amelyekre sokszor el is kísérte Matolcsy Györgyöt. Vajda Zita idén májusban távozott az MNB-től, fizetése addig havi bruttó 1,7 millió forint volt.