A DK akkor is összefog

Továbbra is ellenzéki összefogásra készül a Demokratikus Koalíció, hiába beszélt az MSZP miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferenc-mentes baloldalról.

  • 2017. február 20., hétfő 21:59
Vágólapra másolva!

A DK alelnöke szerint pártjukat meglepte Botka László hétvégi kijelentése, de továbbra is készek tárgyalni a 2018-as választási együttműködésről. Botka a hétvégi évértékelőjén szólította fel visszavonulásra Gyurcsány Ferencet, mert kormányfőként az emberek szemébe hazudott.

„Most már hetek óta megfeneklett ez a történet, amióta Botka László ebbe a történetbe belépett. Én bízom abban, hogy ezek az egyeztetések folytatódni tudnak, még akkor is, hogyha az teljesen elkülönül attól, ami a kérdésére vonatkozik: Botka László vezetésével tárgyalódelegáció a Demokratikus Koalíció vezetőivel még nem találkozott” – nyilatkozta a DK alelnöke, Varju László.